Hegyesd község címere

Hegyesd címere kék háromszögű pajzsban zöld, szimmetrikusan meredek oldalú hegy, tetején hercegi koronával. Pajzstalpnál fehér falú kápolna, vörös toronysisakkal és vörös szélfogó tetővel.

Hegyesd község
Kép: Vadas ÁdámPanoramio

A Hegyesd címerében ábrázolt hegy a település, a határában lévő 281 m. magas kúp alakú kialudt vulkán, Hegyes hegy, melyről a falu a nevét is kapta. A tanúhegyen álló Hegyesdi várat 1282-ben említették meg először a veszprémi káptalan irataiban.

Hegyesd várát a XIII. században építette az Atyuszt nemzetség, majd királyi végvár lett. A szomszédos Csobánc várura, Gyulaffy László párbajt vívott a vár visszaszerzésére, amely 1561-ben török kézre került. A fegyverek fejlődésével nem tartották stratégiailag eléggé jelentősnek a várat ahhoz, hogy újjáépítsék, így lassan birtokba vette a természet.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei