Hegyháthodász község címere

Hegyháthodász címere álló, kék színű pajzs. A címer ún. "beszélő" címer, vagyis névcímer, mely címereket értékes címerként tart számon a heraldika. A hódnak és a hegyhátot jelképező hármas halomnak a megjelenítése a pajzson eredményezi mindezt.

  • A hármas halom zöld mezejében lebegő helyzetű, jobbra forduló aranyhód jelképezi a címerben a község korai történelmét, mivel a község legkorábbi lakói királyi hódvadászok voltak.
  • A címer fő címerképe a község jellegzetes építménye a harangtorony. A szakrális építészetben a földitől az isteni felé való emelkedés fokozatait jelöli. Harangja Krisztus eljövetelét jelzi az eucharisztiában. A harangszó isten hangjaként az áldás továbbítója.
  • Az őzbakok utalnak a környék nagyvadállományára, de mögöttes szimbólumértékük is van, amely megegyezik a szarvasokra vonatkozó jelképértelmezéssel. Vallásos jelképként érthetjük: "ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik lelkem hozzád, Istenem" - mondja a zsoltár, amelynek szövegét már az őskeresztények idején a kereszténységre vonatkoztatták. Az őzek a harangtorony két oldalán (az őrállatok szerepét is betöltve) szintén a vallásos hitüket megőrző lakosságot szimbolizálják.

A pajzs alatt lebegő aranyszalagon, fekete betűkkel a település neve olvasható.

Hegyháthodász község
Kép: FuffancsPanoramio

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei