Bábonymegyer község címere

Bábonymegyer címere álló, csücskös talpú téglapajzs. Kék mezejében bal haránt ezüstpólya felfelé fordított vörös ecsettel megrakva, a pajzs jobb oldali részében a pólya közepénél, a választóvonalból kinövő helyzetben jobbra ágaskodó ezüstlovon bajuszos, kalapos, szembe néző betyár, az egész alak ezüst, kivéve nadrágját, mely fekete-ezüst csíkos, a betyár baljával ezüstkantárt, jobbjával ezüstpisztolyt tart, a pajzs bal oldali részében lebegő arany búzakéve aranykötéllel átkötve.

Bábonymegyer község
Kép: szep-telek@web.dePanoramio

Az ecset Rudnay Gyula, Kossuth-díjas festőművészt szimbolizálja. Az akkori Nagybábonyban lévő házában (ma Rudnay emlékház) sokat és szívesen tartózkodott és alkotott. A betyáralak Patkó Pista somogyi betyárt szimbolizálja, aki a néphagyomány szerint gyakran fordult meg a községben és a környező erdőkben. Itt fogták el, miután halálos sebet kapott, majd itt is temették el (kopjafa jelzi a sírját). A búzakéve az 1783-as pecséten is szerepel, a község mezőgazdasági jellegére utal. A búzakéve az 1783-as pecséten is szerepel, a község mezőgazdasági jellegére utal.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei