Kaposgyarmat község címere

Kaposgyarmat község címere kék háromszögű pajzs, ezüst pajzsfővel. A kék pajzsmezőben arany heraldikai liliom látható, az ezüst pajzsfőben egymás mellett vízszintes helyzetben három aranyközepű vörös heraldikai rózsa szerepel.

Kaposgyarmat község
Kép: József Nagy (njtlok)Panoramio

A címer a község múltjára utal. A középkorban a Győr nemzetség birtoka volt, amelynek Ders nevű tagja 1296-ban vásárolta meg az akkor Yormoth néven említett települést. Az ő címerükben szereplő arany heraldikai liliom lett Kaposgyarmat címerének központi motívuma. A pajzsfőben szereplő három aranyközepű vörös heraldikai rózsa a település védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet szimbólumaként került a címerbe, és az ő tiszteletére és legendájára utal. A védőszent napján búcsút is tartanak a községben.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei