Kardos község címere

Kardos község címere álló, négyelt reneszánsz tárcsapajzs.

  • Első (jobb felső) vörös mezejében ágaskodó fegyverzett aranyoroszlán lép jobbra, jobb mancsában ezüstpengéjű szablyát emel feje fölé, a balban ugyancsak ezüstpengéjű pallost tart maga előtt.
  • Második mezejében zöld hármas halom középső halmában ugyancsak ezüstpengéjű és aranyos markolatú kard van döfve, a két szélső halmon pedig három-három aranykalászba szökkent búzaszál látszik, felettük, jobb oldalon aranyos, tizenhat sugarú napkorong, balon ezüst, telő holdsarló ragyog.
  • A harmadik mező zölddel és ezüsttel háromszor vágott, a negyedik ezüsttel és kékkel háromszor vágott.

A pajzs felső élén aranyperemű és rostélyú tornasisak nyugszik, nyakában aranyszalagon aranyfoglalatban kék zafír. A sisakon ötágú (három levél között két gyöngy), nyitott arany leveles korona van, melyből jobbra forduló, ágaskodó fekete ló növekszik. A foszlányok: jobbról kék és ezüst, balról vörös és arany.

Kardos község
Kép: MandragoranPanoramio
  • A szálfegyvereket tartó oroszlán utal a helység nevére, továbbá arra, hogy e vidék Hunyadi-birtok volt, s a török történetírók többször említik Jánost "oroszlán bátorságú hősnek". Az a hagyomány is tartja magát, hogy a török időkben katona-birtok volt, amelynek alakja jatagánra emlékeztetett, ezért kapta volna nevét. Valószínűbb azonban, hogy nem a birtok alakja volt a meghatározó, hanem az, hogy e hűbérbirtok csupán egy vitéz eltartására szolgáló egység volt, amelyet kilidzsnek neveztek, ami magyarul kardot jelent.
  • A hármas halom utal arra, hogy a lakosság Felvidékről települt át, ugyanakkor felidézi a helyi kun-halmok képét és a termőföld kiváló minőségét is. A halomba szúrt kard a hajdan e vidéket is megszálló szkíták kard-kultuszának állít emléket, ugyanakkor kifejezi a lakosság harcos ragaszkodását szülőföldjéhez és önállóságához.
  • A telt búzakalászok és a sisakdíszben szereplő ló a megélhetés legfontosabb forrására, a mezőgazdaságra mutat.
  • A kardot (mint egy világfát) jobbról és balról közrefogó nap és hold az ősi hiedelemvilágot idézik, a kék mező pedig az evangélikus vallást jelzi.
  • A sisak emléket állít azoknak, akik a közösség elődei közül harcokban estek el, a korona pedig a település autonómiáját jelzi.
  • A zölddel és ezüsttel vágott pajzsmező a Békés megyei elhelyezkedést hivatott megjeleníteni, az ezüsttel és kékkel vágott pedig (ideszámítva a bal oldali foszlány vörös színét is) a szlovákságot fejezi ki.
  • A növényi ornamentikába átcsapó dús foszlányok a termőföld gazdagságát és a rajta munkálkodók szorgalmát szimbolizálják.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei