Kékcse község címere

Kékcse község címere álló, három részre osztott, háromszög alakú pajzs. A pajzs felső élén természetes színű csőrsisak fordul enyhén jobbra, nyakában aranyláncon rubinmedállal. A sisakon smaragdokkal és rubinokkal ékesített abroncsú ötágú, nyitott arany, leveles korona helyezkedik el. A foszlányok: jobbról vörös és arany, balról kék és ezüst. A címerhez szorosan nem tartozó vörös bélésű, hatszor hajtott, fecskefarkú aranyszalagon fekete felirat: Kékcse, alatta két fekete pont között évszám: 1329.

  • A felső jobb oldali kék mezőben alul barna színű mező, belőle három szál búzakalász nő ki. A mező bal oldalán egy zöld lombos fa látható, mögüle egy aranyszarvas ugrik ki, szájában nyilat tart.
  • A bal oldali mező ezüsttel farkasfogazott vörös mező.
  • Az alsó zöld mezőben bíborszínű kerítőháló, középen egy jobbra úszó aranyhal lebeg.
Kékcse község

A címer legősibb eleme, az ezüsttel farkasfogazott vörös mező, az ősbirtokos Gut - Keled nemzetséget idézi: ebből sarjadt a Várdai család, melynek Pelbárt nevű tagja pereskedése kapcsán először említi írásos forrás (1329-ben) a település nevét. A viszálykodás ekkor a Gyalmostó nevű halászóhelyért folyt, aminek a zöld mező bíbor kerítőhálója (gyalom), s benne a jobbra úszó aranyhal a szimbóluma, egyben jelzi azt is, hogy a helybélieknek ezredéven keresztül az egyik megélhetési formája a halászat, pákászat volt.

A kék mező barna szántóföldjéből fakadó három arany búzakalász a fő megélhetési forrást, a verejtékes, szorgos munkát gazdag terméssel jutalmazó földművelést jelöli. A tölgy a hajdani, makkal tartásra is használt, hatalmas, farkasjárta erdőségre utal. A nyilat tartó, szökellő aranyszarvas üzenete kettős: egyrészt a település felvirágoztatásán sokat fáradozó Vay család szerepére, másrészt a község patrónusára, Szent László királyra hívja fel a figyelmet.

A harci sisak a lakosságnak a hazáért hozott hősi áldozatát fejezi ki, a korona pedig az autonómia, az önkormányzatiság jelképe a címeren. A foszlányok burjánzó vörös-aranyában az élni akarás, a munka, a küzdelem vállalásának erős szándéka, a kék-ezüstben pedig a múlthoz való lokális és nemzeti kötődés erős szálai nyilvánulnak meg.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei