Kéthely község címere

Kéthely község címere vörössel és arannyal hasított háromszögpajzs, hullámosan vágott kék pajzslábbal. A kék pajzslábból háromormú, rovátkolt ezüst várfal emelkedik ki, mely a pajzs teljes szélességét betölti. A várfal középső fokán jobbra fordult fekete holló áll, csőrében aranygyűrűt tart. E pajzsalakot a bal oldali aranymezőben két levéllel megrakott zöld szőlőfürt kíséri.

Kéthely község
Kép: DJ JanikáékPanoramio

A címer a település történeti múltját és természetes környezetét jelképezi. A várfal az egykori kéthelyi várra utal, melyet a XVI. század második felében a törökök elfoglaltak. A település földbirtokosa 1733-tól a Hunyadi család volt. Itteni uradalmuk gazdálkodása országos szinten elismertségnek örvendett. Ezt a kapcsolatot igyekszik jelképezni a család címermotívuma, a szájában gyűrűt tartó fekete holló. A kék pajzstalp a település környékén található nagy kiterjedésű vízfelületet jelzi, míg a szőlőfürt a község nevezetes szőlőhegyére, Baglasra utal.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei