Kisgyalán község címere

Kisgyalán címere álló, csücskös talpú tárcsapajzs, melyet ezüst hullámpólya oszt két mezőre. A felső vörös mezőben lebegő helyzetű kerek tetős ezüsttemplom áll, az alsó zöld mezőben jobbra fordult, fekete sörényű, farkú és patájú barna ló ágaskodik. Az ezüst pólyában két, egymással szembefordult, kitátott szájú, nyelvét kiöltő zöld kígyó látható.

Kisgyalán község
Kép: Süle OttóPanoramio

A címer elsősorban Kisgyalán település múltjára és nevének eredetére kíván utalni. A szokatlan alapterületű templomot Homonnay bárónő építtette saját költségén 1786-ban klasszicista stílusban. A címerben való megjelenítése egyrészt a múltat, másrészt a zömében katolikus vallású lakosságot jelképezi. A helység hajdan híres ménesét jeleníti meg a ló ábrázolása, míg a két kígyó a gyalán szóra utal, mely a népnyelvben kígyót jelent, szó egyik lehetséges értelmezése ugyanis az ótörök kígyó jelentésű jilan szó.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei