Kisszékely község címere

Kisszékely község címere csücskös talpú pajzsban ábrázolt címer, vágott pajzs.

  • A felső, kék mezőben Szent György ezüst lovas alakjával. Szent György gótikus vértet visel, jobbjában keresztes pajzsot tart maga elé. Felemelt baljában döfésre emeli lándzsáját. A szent, ágaskodó lovon ül, az állat nyakán kantárral. Szent György lovas alakja jobbra néz. Alatta vörös nyelvű, jobbra néző, lépő, fejével balra forduló arany sárkány. Hosszú farka a szent mögött bal felé kunkorodik.
  • Az alsó, zöld mezőben, középen ezüst csoroszlya. Nyele felső szélén egy-egy arany indás arany szőlőfürt, a csoroszlya mellett, oldalt egy-egy arany szőlőlevél.
Kisszékely község
Kép: Vladimir Uzunov az "uzu"Panoramio

A 18. századi „jelképes pecsét” a település legjellegzetesebb gazdasági ágazatára, a szőlőművelésre utal. A pecsétlenyomat közepén csoroszlya, oldalain (nagyméretű) szőlőfürtök, illetve az oldalakon szőlőlevelek láthatók. Az egyik pajzsmezőbe ez a motívum került. A nagy múltú település római katolikus templomának védőszentje (titulusa) Szent György. A másik pajzsmezőbe az õ sárkánnyal viaskodó alakja került.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei