Lövőpetri község címere

Lövőpetri község címere álló, vörös színű, csücskös talpú pajzs. Alul aranyszínű hármas halom van, rajta öt aranyfa látható. A vörös mező közepén bal oldalról benyúló, ezüst ingujjas férki kar látható, kezében egy ezüstszablya. A pajzs közepén egy sugaras aranynap lebeg. A pajzs tetején vörös és kék ékkövekkel díszített aranykorona nyugszik. A pajzs alatt lebegő kék szalagon a település neve olvasható.

Lövőpetri község
Kép: BAttilaPanoramio

Lövőpetri község címerén a kardot tartó kar jelzi azt a feltevést, mely szerint a település első lakói a határt védő besenyők voltak, ugyanakkor jelenti azt is, hogy a későbbi időkben a környéket teljes egészében szabad, nemes emberek lakták.

  • A község egyik legjelentősebb szülötte, Petry Gáspár, II. Rákóczi Ferenc kuruckapitánya volt. Ezért lett a címer alapszíne a piros-kék, amely a Rákóczi család címerszíne.
  • A nap ábrázolása jelzi az életet jelentő fényt, a simogató meleget, mindezek által a reményt a fennmaradásra.
  • A címerpajzs alsó részén található dombok a település domborzatát jelképezik, de benne van az a máig élő legenda is, mely szerint a „hármas szőlőhegyben” van elrejtve a Rákócziak kincse.
  • A dombokon lévő fák is több jelentéssel bírnak. Községünket a múlt század végéig tölgyfaerdők vették körül, napjainkban pedig szépen fejlődő akácerdők ölelik.
  • A címerpajzsra korona került, mivel egy 1821-es pecsétlenyomatban már használták az elöljárók, mint községi jelképet.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei