Magyarpolány község címere

Magyarpolány község címere klasszikusan egyszerű vonalú – háromszögű pajzs, amelyen öt címerkép található.

  • A pajzs csúcsától a pajzsderékig található zöld színnel jelölve a hármas halom, amely állami címerünkben is megjelenő ősi motívum, de jelképezi a Bakony két vonulata között megjelenő Kálvária-hegy természeti képét is.
  • A pajzsderéktól a pajzsfőig húzódik a középső halmon a Kálvária kápolnája fehéren/ ezüst/ színezve, s a heraldika szabályainak megfelelően stilizálva.
  • Harmadik címerképként a pajzsláb közepén a darumadár ezüstre színezett stilizált alakja jelenik meg, amely egyik karmában, lábát felemelve követ tart.
  • A címer a magyarpolányi Szent László templom kapuzata fölötti kettős címerképből kapta formáját, amely a Zirci Apátság, mint templomalapító címerállata, és a hőség és az éberség szimbóluma, a magyarságnak ősi soron becses madara – a nemesség szimbóluma.
  • A pajzsderék bal oldalán a hármas tölgyfa levél motívum jelenik meg arannyal színezve, - a címerkép a Bakonyt, a települést körülvevő erdőt szimbolizálja.
  • A pajzsderék jobb oldalán négy szőlőlevéltől körbe vett szőlőfürt, szőlőtőkén ábrázolva látható arannyal színezve, - a szőlőtőke az antik világ óta termékenységszimbólum, a zsidó hitvilágban életfa motívum.

A címeren a mázak, színek a címertan szabályainak megfelelően jelennek meg. A színek jelentéstartalma a következő: arany: (Nap) értelem, ész, hit, tekintély, erény, erkölcsösség, ezüst /Hold/ bölcsesség, tisztaság, ártatlanság, szemérmesség, kék (Jupiter) szabadság, szeretet, remény.

Magyarpolány község
Kép: kovi53 - NO VIEWSPanoramio

Magyarpolány címeréhez a Kálvária kápolnát szimbolizáló embléma adta az alapját. Ezt egészítik ki a múltból származó történelmi, vallási és természeti környezetünkből származó címerképek, amelyek Magyarpolányt jelképezik, az évszázados kulturális és történelmi identitását jelentik.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei