Marcali város címere

Marcali város címere álló csücskös talpú pajzs, melynek vörös mezejében jobbról ezüst fogyó holdtól, balról aranynaptól kísért balra fordult, torkán jobb haránt irányban álló aranynyíllal átlőtt, szemét lehunyó madár..

Marcali város
Kép: Szabó MihályPanoramio

A címer elsősorban Marcali történeti múltját fejezi ki. A településnek már 1567-ben volt pecsétje, amint az egy fennmaradt iraton látható. Az akkori pecsét képét, a nyíllal átlőtt madár motívumát megőrizve készült el a város mai címere. A vízimadár valószínűleg a Nagybereknek a településhez közel elhelyezkedő vízi világát, az ottani állatvilágot jelképezi. A madarat kísérő nap és hold mint ősi asztrológiai jelképek az 1567. évi címerhez való visszatérést jelképezik, ugyanakkor a fogyó hold utal a XVI. század harcaira (1532 és 1566 között háromszor esett el a vár és a település), valamint a török hódoltság korára is, amikor Marcali járási székhely volt.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei