Mende község címere

Mende község címere pajzs alakú csücskös talpú, álló helyzetű. A pajzsfőt arany bal haránt pólya szeli át.

  • A pajzsfő bal oldalán (pajzsfő hátsó része) aranykereszt címerkép,
  • jobb oldalán (pajzsfő eleje) arany Luther-rózsa címerkép helyezkedik el kék mezőben.
  • A pajzstalp elején három arany színű búzaszálból álló csokor, a pajzstalp hátsó részén arany szőlőtőke, indával, szőlőfürttel kék mezőben hét zöld halom.
Mende község
Kép: Kovács Imre (Kása-völgy)Panoramio

A címer hármas osztása arra a három középkori falura utal, melynek romjain a mai Mende jött létre. Többségében a felvidékről érkeznek az első telepesek. Ők hozzák magukkal az evangélikus hitet. Címerünkben őket jelképezi a Luther-rózsa. 1724-től fokozatosan növekszik a lélekszám, s egyre több katolikus család telepedik meg.

A falu címerében a talpas kereszt szimbolizálja ezt. Az itt élők főleg gabonatermesztéssel és szőlőműveléssel foglalkoztak, melyre az 1700-as évek végén keletkezett községi pecsét ábrázolása is utal. Ezért jelenik meg címerünkben a búza és a szőlő.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei