Balatonfűzfő város címere

Balatonfűzfő címere álló, háromszögű pajzs ezüstmezejének - három négyágú csillaggal ékesített - zöld, lapos tetejű halmából fekete, gyökérzetével a domb széleibe kapaszkodó fűzfa növekszik, melynek visszametszett négyes törzskoronájából szimmetrikusan tizenkét leveles zöld ág hajt ki.

Balatonfűzfő város
Kép: csiszerdPanoramio

Balatonfűzfő címerében a halom jelképezi a természeti tájat, az erdős és szőlővel beültetett dombokat, hegyeket, s lábaiknál a parti fövenyt aranyhomokjával. Rajta a fűzfa a település nevére mutat: eredetileg a part mentében honos fafajta volt, s az általa benőtt területen eredő kis patak is - a korabeli magyar névadási gyakorlat szerint - tőle nyerte az elnevezését, és mivel a középkorban a források egyik lehetséges elnevezése a '-fő' (caput rivuli vagy fluentis), így alakult ki végül a "Fűzfő" névalak.

A fatörzs megjeleníti az önállóságot is, azt, hogy 1958-ban önálló közigazgatású településsé, majd 1990-től saját önkormányzatú községgé vált. A törzsből sarjadó ágak azt fejezik ki, hogy a települést időben és térben számos - legalább tizenkét - összetevő alkotja. Időben: volt erre kelta-római villagazdaság, avar szállás, a veszprémvölgyi apácák vámhelye, művelt földterület ("két ekealja föld Fűzfő helyen" - írja 1270-ben egy oklevél), amely a megművelőket is feltételezni engedi, egy Máma nevű falu 13. században emelt (ma már romos) templomával, csárda postaállomással (1757-től). Térben pedig tizenegy területi egység (Fűzfőfürdő, Izsótelep, Tripolisz telep, Alsómáma, Felsőmáma, Balatonfűzfő, Fűzfőgyártelep, Tobruk, Papvásár-szőlőhegy, Szalmássy-telep, Vízművek lakótelep) összevonásából alakult ki a mai község.

Az öt gyökérág a terület gazdasági alapjait jeleníti meg: a középkor óta létező szőlészetet és mezőgazdaságot, az üdülőterület jövedelmét (kialakítása fürdőhellyé 1921 óta folyamatos), az ipari termelést (1927-től lőporgyára, ill. vegyiműve üzemel, 1929 óta papírgyára van, a vendéglátás hasznát (1933-tól hivatalosan is a Balatonfűzfő üdülőtelep nevet használhatta) és természetesen a kereskedést. A négyes törzskorona azt az ideológiai összefogást szimbolizálja, amely a településre jellemző: a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó vallást, illetve a vallási ökumenizmust.

A domb zöldje felidézi a hajdani Fűzfő-pusztát, de a haragosan hullámzó Balaton vagy a szőlőhegyek és erdős csúcsok színét is. A három aranycsillag a parti föveny csillogását illusztrálja, s az egészség megőrzéséhez helyben adott hármas egységet (a levegő,a víz, a napfény tisztaságát) fejezi ki, s szimbolizálja azt a három településmagot (Balatonfűzfőt, Fűzfőgyártelepet és Tobrukot), amely köré a mai település rendeződött.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei