Nágocs község címere

Nágocs címere álló vörös háromszögű pajzs szívpajzzsal. A címerpajzsban arannyal fegyverzett, fekete kétfejű sas áll, amely jobbjában aranymarkolatú, ezüstpengéjű kardot, baljában jogart tart, feje fölött liliomos arany királyi korona lebeg. A sas mellén elhelyezkedő szívpajzs vörössel és kékkel hasított, benne aranykoronából kinövő természetes színű agancsok között széles talpú aranykereszt lebeg. A címerpajzsot rovátkolt ezüst falkorona fedi, alul zöld levelekkel és aranyvirágokkal megrakott két, keresztbe tett szárú tulipánfaág keretezi.

Nágocs község
Kép: voixterPanoramio

A címerpajzsban szereplő kétfejű sas az 1829-ben alapított céh pecsétjéből, míg a szívpajzs a Zichy család címeréből származik. Mikor Zichy Ádám egyesítette birtokait, az uradalom központjának Nágocsot tette, majd megszervezte német lakosok betelepítését is. A két címerpajzs két vallási felekezet, község és földesúr, földművesek és iparosok eredményes egymás mellett élését is jelzi. A Zichyek gazdasági törekvéseinek köszönhetően 1 788-ban mezővárosi rangot nyert Nágocs, ezt jelzi a falkorona, míg a tulipánfaágak az 1830-as években építtetett kastély parkjának védett természeti értékeit képviselik.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei