Nemesborzova község címere

Nemesborzova község címere álló, kerek talpú pajzs, középen függőlegesen hasítással két részre osztott.

  • A jobb oldali ezüstmezőben egy harangtorony lebeg.
  • A bal oldali mezőt középen, vízszintesen egy ezüst hullámpólya vágja ketté. A felső zöld mezőben egy kék inges jobb kar ezüstkardot markol.
  • Az alsó kék mezőben három szál arany búzakalász lebeg.

A címer alatt ezüstszalagon a település neve olvasható.

Nemesborzova község
Kép: A. Zoltán Sárdi ('SAZ BP')Panoramio

Nemesborzova címerében is megemlékezik az 1667 épült, 1970-ben lebontott, ma a Szentendrei Skanzenben álló Református Harangtoronyról, melynek a hű másolatát 2001-ben építették újjá. Érzelmi elégtétel az itt élők számára, hogy XXI. századi címerükben az újjászületett torony pompázik. Ez az épület és a címer a kisközség lakóinak összefogását, közös akaratát fejezi ki.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei