Bálványos község címere

Bálványos címere ezüsttel és kékkel hasított háromszögpajzs.

  • Jobb ezüstmezejében fent fekete tollforgós, ezüst Kossuth-címeres, vörös színű 48-as honvédcsákó, lent három vörös pólya.
  • A bal oldali kék mezőben zöld halmon álló, jobbról ezüst holdsarlótól, balról aranynaptól kísért, jobbra fordult, ágaskodó, vörös nyelvét öltő fehér ló, felemelt mellső lábaival, hegyével felfelé álló, fekete markolatú ezüstkardot tart.

A címert alul aranyszalaggal összefogott két zöld babérág keretezi.

Bálványos község
Kép: Pixel MagicPanoramio

Bálványos honfoglalás kori település. A hagyomány szerint a középkorban pogány bálványimádó hely volt, erről kapta a nevét is. Ezt kívánja jelképezni a fehér ló szimbólum is, amely a honfoglalás kori magyarok fehér ló áldozataira utal, és ezt jeleníti meg az áldozati kard is. Az 1848-as szabadságharc idején 61 bálványosi fiatal állt be nemzetőrnek. Ennek az emlékét örökíti meg a honvédcsákó.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei