Onga város címere

Onga város címere álló, csücskös talpú, aranyszínű katonai pajzs, amelynek mezejében (heraldikailag) jobbról egy piros-fehér színek által jellemzett fiatal nőalak, (heraldikailag) balról pedig egy fekete-fehér színekkel jellemzett fiatal férfialak látható. A két alak egymás kezét fogja, méltóságteljesen táncolnak.

A pajzson nyitott katonai sisak helyezkedik el, amelyet aranykorona díszít, a koronán pedig természetes színű daru látható, amely a szokásos módon egyik, felemelt lábában követ tart. Az egész címert mindkét oldalon kék-ezüst színű foszlányok díszítik. A pajzs alatt lebegő aranyszalagon a település neve szerepel.

Onga város

A település hagyományaival áll összhangban, hogy olyan címer tervezésére törekedtek, amely látványként is emlékeztet a régi nemesi címerekre (a tulajdonképpeni címerhordozón, a pajzson kívül tartalmazza a sisakot, a sisakdíszt és az úgynevezett foszlányokat is).

Sisakdíszként - összhangban az ország egész területén alkalmazott elvekkel - az Ongán fő birtokos, s ennél fogva a település életében nyilvánvalóan meghatározó szerepet játszott Darvas család címerének a jellemző képét, darut választották, amely címertani szempontból is fontos ábra: az állandó vigyázást jelképezi (ezért tart követ a lábában; ha elaludna, azt elejtené, és koppanására felébredne); az emberi közösségek egymás iránti felelősségének a jelképe. A foszlányok színei keretet adva kiemelik a fő jelképet.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei