Pécs megyeszékhely, megyei jogú város címere

Pécs város címerében a címerpajzs kék színű, melynek zöld alsó részéből három hegycsúcs emelkedik ki, ezek egymástól elkülönülnek. A középső, mely a város felé fekszik, a Mecseket ábrázolja, és egyszerű aranykoronával ékesített. A tövénél látható a fallal körülvett szabad királyi város, a négy sarkánál ugyanannyi tárt kapu csúcsos tornyocskákkal, piros tetőzettel. Feltűnő az ötödik, a középen lévő aranytornyú székesegyház, ablakai szabályos rendben elhelyezettek. Jobb oldalról az Aranyhegy, bal oldalról a másik hegy, a Tettye látszik, tövéből ugyanazon nevű folyócska csörgedezik zöld réten át.

A címer felső részén egyik oldalról aranyszínű, hatágú csillag, a másik oldalon ezüstszínű, felkelő hold. A pajzs homlokrészén felül Mária Terézia - I(osephus) II.M(aria) T(heresia) - neve olvasható. (1780-ban ő adományozta a szabad királyi városi státust biztosító szabadalomlevelet a településnek).

Az egész pajzsot egyszerű aranykorona fedi, két oldalt oszlopok szerepét betöltő alakok: a Hűség és az Ipar állnak. A Hűség arany mellvértben, kék tógában, hátul lebegő, skarlátszerű uszályban öltözötten. Lábainál homályos foltokkal tarkázott fehér kutya hever, melynek nyakát piros örv veszi körül. Az Ipar hosszú fehér ruhába öltözötten. Zöldes uszály a bal vállán átvetve. Baljában ásót tart, lábainál aranyozott méhkas helyezkedik el, felül négy méhecske röpköd. Két oldalról egymással szemben az alakok a pajzsot tartják.

Pécs megyeszékhely, megyei jogú város
Kép: SzileraPanoramio

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei