Pogányszentpéter község címere

Pogányszentpéter község címere kerek talpú pajzs, jobb haránt vágással két mezőre osztott.

  • Az első (kék) mezőben vörös tetős ezüst kolostorépület áll, középen boltíves bejárati kapuval, mindkét oldalán három-három ablakkal. Az épület jobb oldalának háromnegyedében a tetőzetből egy ugyancsak vörös tetős ezüsttorony emelkedik ki, kettős boltíves ablakkal, csúcsán ezüstkereszttel.
  • A második (vörös) mezőben két, szárával keresztbe tett ezüstkulcs látható.

A pajzsot alul két keresztbe tett szárú zöld tölgyfaág keretezi.

Pogányszentpéter község
Kép: Keglovics TiborPanoramio

1381-ben, a Szent Péter apostolról elnevezett pálosrendi kolostor említésekor találkozunk először a falu nevével egy oklevélben. A kolostor körül keletkezett falvat 1410-ben Szentpéterfalva, 1412-ben Németiszentpéter alakban említik a források. A címerben látható kolostorépület erre emlékeztet, a keresztbe tett ezüstkulcsok pedig a település névadóját, Szent Pétert jelképezik.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei