Sajósenye község címere

Sajósenye címere álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs, amelynek alapja ezüsttel és zölddel vágott. A pajzs mezejében Szent Egyednek az ezüst vágásból növekvő, nyílvesszőtől sebzett, arany alakja fölött (és vele érintkezésben) egy ugró, nyílvesszőtől sebzett szarvas helyezkedik el.

Sajósenye község
Kép: ZsoltPanoramio

A kék és az aranyszínek a magasabb rendűt, az "égit" jelképezi, az ezüst a vizet, a zöld a növényektől élő földet. Szent Egyed a község kora középkori, régen elenyészett plébániatemplomának - és következésképpen a mai település elődjének - volt a védőszentje, így címeren való ábrázolása összhangban áll az európai hagyományokkal. A címerkép a szent életének egyik legjellemzőbb eseményét jeleníti meg szimbolikus megfogalmazásban. Az ezüst vágás-amely a két szín között szinte pólyaként jelenik meg - a Sajó-folyóra utal, melynek nevét a község is nevében viseli.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei