Sántos község címere

Sántos község címere ívelt oldalú, ékeléssel három részre osztott kerek talpú tárcsapajzs.

  • Első vörös mezejében balra fordult, felemelt jobb lábában ezüstkövet tartó ezüst daru,
  • második vörös mezejében jobbra fordult koronás aranyoroszlán áll, amely felemelt jobbjában három, zöld száron ülő ezüstrózsát tart, balját ragadozásra nyújtja.

A pajzs alsó kék mezejében zöld hármas halom középsőjén vörös tetős ezüst templomtorony áll, csúcsán ezüstkereszttel. A pajzsot mindkét oldalról egy-egy alul keresztbe tett szárú, aranyszínű makkokkal megrakott zöld tölgyfaág keretezi.

Sántos község
Kép: kiskornelPanoramio

A zöld hármas halom Sántos három szőlőhegyét (Öreghegy, Fürjtelek, Szarkahegy), az ezüst templomtorony a régi időkből származó harangtornyot jelképezi. A történelmi múltra utal az egykori földesurak címereiből átvett egy-egy motívum: a Festetics családot az ezüstdaru, az Esterházyakat az oroszlán jelképezi. A két elemnek jövőbe mutató jelentése is van: őrködni a Zselic kapujában a község, a környező települések fölött, valamint küzdeni a szebb jövőért.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei