Sárbogárd város címere

Sárbogárd város címere pajzs alakú, kék mezőben ezüstszínű horgony, melyet egy ezüstszínű saját farkába harapó kígyó övez, benne egymásba fonódó két kézfej látható, felette háromágú kisnemesi korona. A címer pajzsát két aranyszínű oroszlán fogja közre úgy, hogy a hátsó két lábán búzakalász motívumon ágaskodik, míg első két lábával a címerpajzsra támaszkodik.

Sárbogárd város
Kép: A. Zoltán Sárdi ('SAZ BP')Panoramio

Sárbogárd címere a régi városi címerrajz emlékét őrzi, ezzel történelmi múltjának állít emléket. A horgony régi, vizes, lápos Sárbogárdra, illetve városi kereskedelem szimbólumára utal. A saját farkába harapó kígyó az örök megújulást, az élet körforgását jelképezi, mivel a település többször elpusztult, majd később benépesült és fejlődésnek indult. Ez a körforgás a településrészek egyesülésére utal.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei