Söréd község címere

Söréd község címere álló, háromszögű pajzs, melynek kék mezőjén arany női alak látható, a pajzsfőben pedig jobbról - a heraldikában az irányok ellentétesek - a Gyula nemzetség vörös pajzsmezőben lévő, jobbra fordult, mellső mancsait ragadozásra nyújtó aranyoroszlánja, balról pedig az Árpádok vörössel és ezüsttel hétszer vágott, háromszögű pajzsa lebeg.

Söréd község
Kép: Albányai MáriaPanoramio

A címer úgynevezett beszélő címer, mely a település első kiemelkedő birtokosára, a községnévben is szereplő Sarolt (Söréd)-ra utal. Az Árpádokkal való rokonságot szimbolizálja a pajzsfőben megjelenő hétszer vágott mező.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei