Tiszadob nagyközség címere

Tiszadob címere álló, csúcsaiban csapott, csücskös talpú, háromosztatú, vörös-fehér-kék alapú reneszánsz pajzs.

  • Jobb fölső vörös alapú mezejében három ezüstkalász található.
  • A bal felső fehér mezőben görögdinnye van.
  • Alsó harmadában kék alapon ezüstszínű, balra úszó hal található.
Tiszadob nagyközség
Kép: Tiszinger RóbertPanoramio

A földművelésen belül a gabonatermesztés domináns jellegét kívánják a gabonaszálak érzékeltetni. A szabolcsi Tisza-mentén termett kitűnő dinnyéről több település pecsétje is tanúskodik, de az eredeti nyomatokon sárgadinnye kizárólag Tiszadob pecsétjében állt. Korunk fogyasztói igényeinek hatására elsősorban a görögdinnyét termesztik, ezért került változtatásra ez a címeren. A halászat a település lakóinak kizárólagos vagy kiegészítő foglalkozása, melyet a Tisza közelsége, illetve a holtágak biztosítanak.

A címer az úgynevezett beszélő címerek kategóriájába tartozik. Az alapszínek a magyar nemzeti színeket is idézik. A címer részben új, de a gyökerekig visszanyúló jelképrendszere Tiszadob népességének foglalkozására, megélhetési lehetőségeire utal. E motívumok eredetiek, a tiszadobi történeti pecsétekre vezethetők vissza.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei