Tiszalök város címere

Tiszalök város címere álló, kerek talpú tárcsapajzs, kékkel és vörössel vágott mezejében a választóvonalból kinövő helyzetben 3 természetes jegenyefa, az alsó kék mezőben a választóvonalból indulva 2 fehér (ezüst) hullámos csík, alatta 3 (2, 1) jobbra úszó sárga (arany) hal.

Tiszalök város
Kép: AnngerlaPanoramio

Tiszalök több száz éves mezővárosi múltjára tekintettel a jelenlegi címer kialakításánál a hagyományokat vették figyelembe. A címer alapjában a zöld szín azt jelképezi, hogy a gazdasági életben a mezőgazdaság volt jelentős, a kék a vizet, amely évszázadokon át meghatározta a város életét. A fák azt ábrázolják, hogy a város és a folyó közötti területen nagy kiterjedésű ártéri erdő volt. A hal a folyó menti települések elmaradhatatlan jelképe, amelynek fontos szerepe volt a város megélhetésében, egyrészt kereskedelmi szempontból, másrészt pedig táplálékul szolgált.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei