Tófű község címere

Tófű község címere álló, csücskös talpú tárcsapajzs, kék mezejében alul hármas halom, ennek zöld mezejében vízszintes ezüst hullámpólya. A hármas halom középsőjén jobbra fordult, kiterjesztett szárnyú vörössel fegyverzett ezüstlúd áll, melyet jobbról a szélső halom felett lebegő aranykehely és arany latin kereszt kísér.

A címerpajzsot két oldalról egy-egy, szárán alul keresztbe tett hat-hat kalászból álló búzakoszorú övezi. A címer alatt lebegő, hármas tagolású, íves aranyszalagon feketével nagybetűs TÓFŰ felirat. A településnév előtt és után egy-egy díszpont.

Tófű község
Kép: acs_zoltanPanoramio

Tófű a hagyományokkal bíró lakossági tevékenység, a liba- és kacsatenyésztés révén vált ismertté, erre utal a címerben szereplő lúd. A nemzetközi címertanban is számos példát találunk a lúdnak, mint címerállatnak az alkalmazására, községek, de városok esetében is, elsősorban német nyelvterületen.

  • A kehely és a latin kereszt a lakosságra jellemző evangélikus és katolikus egyház jelképe. A vallásos hit a legerősebb közösségteremtő és megtartó erő, tehát jelentős szerepe van az egyházaknak a lakosság életében.
  • A hármas halom elsősorban a természeti adottságokat jelképezi, de mögöttes jelentéstartalma is van: a három a legfontosabb szakrális szám.
  • A hullámpólya a Hábi-patakot jelképezi.
  • A kék szín a címerben a németajkú lakosságot szimbolizálja, a vörös-ezüst-zöld színek egymáshoz rendelése pedig nemzeti színeinkre utal.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Booking.com

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei