Vöckönd község címere

Vöckönd község címere háromszögű pajzs. Kék mezejében ezüst, vörös tetejű templom, melynek jobb és bal oldalán, a pajzsfő elején és a pajzsfő hátsó részén, egy-egy arany szőlőfürt lebeg. A pajzsot természetes búzakalászpipacs-koszorú veszi körül. A pajzs felett fekete betűkkel lebegő „VÖCKÖND" felirat látható.

Vöckönd község
Kép: simon lászlóPanoramio

A község templomát, a falu lakóinak munkájával és adományaiból építették, az 1900-as évek elején. Az újkori címer háromszögű pajzsának kék mezejére emelt stilizált templom az összefogás, a közösségi összetartozás szimbóluma. A pajzsfő arany szőlőfürtjei a falucska fölött lévő szőlőhegy jelképei. A búzakalászpipacs-koszorú úgy öleli körül a címerpajzsot, mint a mezők és a rétek a községet, sugallva az érintetlen táj szépségét, a finom falusi ebédek hangulatát a nyugodt pihenés lehetőségét, mindazt a sok-sok értéket, melyet Vöckönd község képvisel.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei