Zalaszabar község címere

Zalaszabar címere aljában hegyesen végződő pajzs, tetején nyitott koronával.

  • A címerpajzs jobb felső részén a „napba öltözött asszony” látható körülötte a 12 aranycsillag. A régmúlt időktől fogva Szabar védőszentje Mária. Alatta aranymezőben a községet szimbolizáló templom és iskola látható.
  • A pajzs alsó csücskében található Boldog Buzád címere. (Buzád bán a környék földesura volt ő építette a szabari templomot később szerzetes lett, a tatárok gyilkolták meg menekülésre képtelen hívei körében az oltár előtt).
  • Bal oldalon az Árpád-házi hétszer vágott mező, mely jelzi hogy településünk az Árpádok alatt létezett.
  • A pajzs bal oldalán kék mezőben egy vízimadár, az egyik lábával adja a szőlőt, szájával a halat, szárnya alatt pedig a kenyeret adó búzát, a kék szín itt a Kis-Balatont jelöli.
Zalaszabar község
Kép: Keglovics TiborPanoramio

A nyitott korona az önállóságot jelképezi, és azt is hogy Mária királynőtől mezővárosi rangot kapott a középkorban. A korona közepén kettős kereszt található a hármas halommal, amely a hazánkért elesett hősökre emlékeztet.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei