Dány község címere

Dány címere egy háromszögű, vörös színű címerpajzs (Anjou-pajzs) tengelyében zöld sírdomról kinövő háromágú lombos fa, tövében jobb oldalon ezüstszínű nyúl ül. A pajzs két felső sarkában egy-egy ezüst latin kereszt lebeg.

Dány község
Kép: A.GudellaPanoramio
  • A két kereszt azt szimbolizálja, hogy Dány község jelenleg harmadik helyén épült fel, de a kereszt kifejezője a község lakossága keresztény hitének.
  • A zöld fa életfa, egy stilizált domb tetején van. A domb valójában egy sírhatom, mely arra emlékeztet, hogy a török időkben - de mások szerint a tatárjárás idején - a községért életét áldozta a falu akkori bírája, akinek a neve Sebestyén volt Ebből a dombból, sírhalomból emelkedik ki az életfa, jelentvén azt, hogy az életben mindig is áldozatokra volt szükség.
  • A nyúl, mint címerállat, nem túl gyakori. Dány címerébe azért került, mert egy XVIII. századi dányi pecséten szerepelt. Az egyik változatban a nyúl egy megfordított eke talpán ül, a másik változatban két hátsó lábára állva, egy fához támaszkodik.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei