Debercsény község címere

Debercsény címere domború vonallal vágott háromszögletű pajzs, alsó zöld színű mezejében ezüstágas, felső, vörös színű mezejében pedig a vágáson álló ezüst, torony nélküli templom, tetején kereszttel, két oldalán pedig ezüst (heraldikai) rózsával.

Debercsény község
Kép: kakukpPanoramio

A színek jelentése: zöld mázon ezüstágas jelképezi a debercsényi patak egyesülő két ágát, a patakot kísérő utakat. Felette a halom zöld, rajta ezüsttemplom vörös háttérrel az 1999. évben feltárt Árpád-kori templomra utal. A vörös mezőben lévő, két ezüst heraldikai rózsa utalás Szent Erzsébetre, a falu védőszentjére.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei