Dóc község címere

Dóc címere álló, hegyes talpú, köldökében vágott pajzs. A felső pajzstér hasítással osztott:

  • jobb, vörös mezejében három aranyló búzakalász között két aranyos sásbuzogány lebeg;
  • bal, ezüstmezejében két, gallyával szembeforduló, két-két aranyló makkal ékes, zöld tölgylomb alatt két csúcsával egymás felé megdőlt arany dohánylevél lebeg.
  • A vágás alatt a kék mező zöld udvarán, melyet habos ezüstszalag tagol, jobbra forduló és néző arany őzbak lép jobbra.

A pajzs felső élén természetes színű, ezüstszegélyű és pántozatú, vörös bélésű tornasisak található, nyakában aranyláncon aranymedalion. A sisakon ötágú (három levél között két gyöngy) zafírokkal és rubinokkal díszített korona helyezkedik el. A foszlányok: jobbról vörös és ezüst, balról kék és arany.

Dóc község
Kép: bgaben86Panoramio

A címer magyarázatát a település múltjában és természeti környezetében leli.

  • A vörös mező az életet, az élni, boldogulni akarást jeleníti meg, benne a fő foglalkozási ágat jelképező búzakalászokkal (megjegyzendő, hogy errefelé a nép a búzát "élet"-nek is nevezi).
  • A buzogány és a tölgy a terület vizenyős, vízparti egyben tájvédelmi körzet mivoltát hangsúlyozza, az őz a község határának kétharmadát kitevő erdő legnagyobb rőtvada.
  • A makkal virító tölgyágak egyben arra is utalnak, hogy a település területe régtől lakott, a középkorban templomos hely volt, de a török időkben elnéptelenedett, ám később újratelepült s kivívta önállóságát.
  • A dohánylevelek azoknak az emlékét idézik, akik dohánykertészként a (18. században) részesei voltak az újratelepítésnek, s munkájukkal megvetették az alapját az újjászerveződő településnek.
  • A zöld mezőben látható ezüstszalag a Tiszát szimbolizálja, amely áldás e tájra, de éppen habos ábrázolása annak a nagy (percsorai) gátszakadásnak állít emléket, amelynek következtében Szeged városát elmosta 1879-ben az áradat.
  • A sisak a település hőseinek és áldozatainak tiszteletét fejezi ki, akik vérükkel váltották meg utódaiknak e földet, a korona pedig az önkormányzatiságot, a községi autonómiát mutatja.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Booking.com

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei