Ellend község címere

Ellend község címere kerek talpú, kék pajzs. Alján aranyszínű heraldikai liliom, felső két sarkában szintén aranyszínű szőlőlevél lebeg. Középen Árpád-kori gyűrű lelet látható. A címert zöld színű lencse növény fogja körül két oldalról, száruk alul keresztezik egymást. A címer alatt aranyszínű szalagon a község neve olvasható, mellette egy-egy díszpont.

Ellend község
Kép: Hadas LászlóPanoramio

Ellend címerpajzsán a központi helyet a „Nagygödör” dűlőben feltárt Szent István kori temető 62-es sírjában fellelt értékes Árpádkori női gyűrű lelet képe foglalja el. A szőlőlevelek az első ismert írott emlékre, a 1407. március 2-án kelt oklevélre utalnak.

Az Árpádkori birtokosságot szimbolizálja a címeren a liliom és a kék mező, mely a település egykori birtokos nemzetségének (Óváry Kéméndy) címer ábrája volt. A liliom szimmetriája a tökéletesség, harmónia, három szirma a legfontosabb szakrális szám az Isten- Ember - Világegyetem hármas egységét szimbolizálja.

A címer külső díszeként lencséből alkotott növényi koszorú kapott helyett, utalva arra, hogy Ellend számottevő lencsetermesztéséről volt nevezetes. Ellend címerét Kovács Ferenc grafikus tervezte.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei