Felsőörs község címere

Felsőörs címere álló, háromszögű pajzs, kék mezejében 1/4:2/4:1/4 arányú hasítással osztott vörös-ezüst-vörös pajzsfő.

  • Az ezüstmezőben lebegő helyzetű, kétleveles zöld szőlőfürt.
  • A két szélső vörös mezőkben lebegő helyzetű arany hársfalevél.
  • A kék mezőben ezüsthalmon nyugvó, aranyfészkében ülő, vörös csőrű ezüstpelikán, amint három kicsinyét táplálja. Felsebzett melléből három vörös vércsepp hull alá.

A címerpajzs alatt lebegő, hármas tagolású, íves aranyszalagon feketével nagybetűs FELSŐÖRS felirat. A településnév előtt és után egy-egy díszpont.

Felsőörs község
Kép: Cserháti GáborPanoramio

Felsőörs címerében a pelikánt dombon nyugvó fészkében találjuk. A domb a Miske-tetőt jelképezi, azt a dombot, ahol a Rátót-nembeli Buhna ispán és fia, Ugra ispán palotát építettek az 1130-as években. A Batthyányak meghatározó szerepe folyamatos volt a település életében, ha birtokosságuk időnként meg is szakadt, a felsőörsi Prépostság kegyurasága folyamatos volt. Az ő címerükben szerepel a pelikán, mely a településcímernek is címerállata lett.

A szőlőfürt a településre jellemző szőlőművelésre utal, arra, hogy az itt élő emberek évszázadok óta fő foglalatosságként szőlőműveléssel foglalkoztak. A település legkorábbi történetét idézi a vörös mezőben megjelenő arany hársfalevél, mely a Rátót (Ratold)-nemzetség címerképe.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Booking.com

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei