Fertőendréd község címere

Fertőendréd címere zölddel hasított, vörössel és ezüsttel vágott háromszögű ívelt talpú pajzs.

  • Első mezejében egytornyos ezüsttemplom,
  • második mezejében szárukkal egymást keresztező arany pálmalevelek közt, hegyével felfelé, élével kifelé álló arany ekevas lebeg,
  • harmadik mezejében három kék pólya.

A címerpajzs felett elhelyezkedő ezüstszalagra, fekete betűkkel a község neve: FERTŐENDRÉD van írva.

Fertőendréd község
Kép: A. Zoltán Sárdi ('SAZ BP')Panoramio

Fertőendréd legnagyobb nevezetessége a római katolikus Szent István templom, melynek stilizált rajza látható a pajzs első zöld mezején. A pecsétkép mai címerbe helyezésével, a jelenben a településen élők tiszteletüket fejezik ki elődeik előtt, és utalnak a még ma is meghatározó növénytermesztésre. Fertőendréd területe az Ikva patak két partján helyezkedik el, ennek szimbólumai a pajzs ezüst mezejét átszelő kék pólyák.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Booking.com

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei