Gerjen község címere

Gerjen község címere kék színű pajzs. Felső két sarkánál ívesen behajló vörös mező. Rajta jobb oldalt arany kettős kereszt, bal oldalt nyolcágú aranycsillaggal. A középső kék mezőt alul egy ezüstszínű hullámos sáv vágja el. A sáv felett szintén ezüstszínű horgony lebeg. Alatta aranyszalagon a község neve olvasható.

Gerjen község
Kép: DokiurPanoramio

Gerjen címerében a lakosság katolikus vallását az apostoli kettős kereszt, református vallását pedig a nyolcágú csillag szimbolizálja. A vallás mindig jelentős szerepet kapott a község életében.

A hullámpólya egyaránt jelképezi a Dunát és a Gergyen-patakot. Ez utóbbi neve vonódott át a községre. Gerjent 1211-ben említik oklevelek első ízben. A horgonnyal, a kikötővel rendelkező települést jelzi.

A horgony nemcsak a hajózás eszköze, mert a keresztény ikonográfia jelképeként mögöttes jelentéstartalma is van: már az ókeresztényeknél kereszt formája révén a megváltás burkolt szimbóluma lett. A karika alatti keresztrúd kézen fekvővé tette a kereszthez való hasonlatosságot, amit csak a horgony alsó része leplezett. A zsidókhoz írott levelében Szent Pál az Isten ígéretébe vetett reményt a lélek szilárd horgonyának nevezi, mely Krisztushoz vezet, az Isten országába. Ezért a horgony a keresztény hit állhatatosságának és a feltámadás reményének jelképe lett. A címer a mázak, színek a címertan szabályainak megfelelően jelennek meg.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de előfordulhat, hogy hibáztunk. Ha Ön rendelkezik megfelelő minőségű és hiteles forrással, kérjük ossza meg velünk az ismereteit.

Itt írhat nekünk
Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei