Üzenet a 20. századból

Részlet Magyarország címeres könyvéből (1913). Bevezette: Ifj. Andrássy Gyula gróf, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, az MTA tagja.

Erős meggyőződésem szerint semmi sem lehet méltóbb tárgya a magyar hazafias értelmiség figyelmének és semmi sem használhat többet nekünk, mint a múltunk emlékeivel való foglalkozás. Ha szeretjük a nemzetet, melynek tagjai vagyunk; ha érdekeit elébbre akarjuk vinni; ha jelenét szebbé akarjuk tenni és jövőjét biztosabbá: akkor foglalkozzunk múltjával is.

Mi nyújthat több élvezetet, mi szellemi foglalkozás lehet kedvesebb előttünk, mint fajunk történelmének tanulmányozása, mint azon tettekkel, tényekkel, törekvésekkel, érdemekkel és hibákkal való megismerkedés,' a melyek őseink életének, tartalmát képezték és nemzetünk sorsára mérvadó befolyást gyakoroltak!

Üzenet a 20. századból

Hiszen mi mindnyájan egyes sejtjei vagyunk annak a nagy nemzeti lénynek, amelynek élete hosszú századok óta tart és remélhetőleg kiszámíthatatlan időkre fog még terjedni; hisz mindaz a mi vagyunk, mind a mit bírunk, a mit érünk : mindaz a nemzet múltjával és jelenével belső összefüggésben van, olyan összefüggésben, mint a rész az egésszel, a következmény az okkal lenni szokott.

Hisz legfőbb kötelességünk, legdicsőbb életcélunk az, hogy hazánkat szolgáljuk; hisz még az is, aki az egész emberiségnek akarja erejét szentelni, legtöbbnyire csak saját társadalma, saját környezete révén érhet célt.

Egoizmusunk és hálaérzetünk, egyéni érdekeink és kötelességeink, számításaink és érzésünk, ideálizmusunk és vérünk ösztöne: mind nemzetünkhöz kapcsolnak, amelynek múltja minket oda emelt, ahol ma állunk és a melynek jövőjét mi, a jelenleg élő generáció vagyunk hivatva megalkotni. Képzelhető-e, hogy mindezek ellenére fajának múltja a magyart ne érdekelje?

Igaz, hogy a címerek puszta külsőségek; igaz az is, hogy gyakran az emberi gyengeségnek, az üres hiúságnak következményei és dölyfös semmittevéshez vezetnek és gyakran annak a nevetséges felfogásnak is szüleményei, mely a belső értéket, az ember becsét is a ranghoz és címerhez méri; többnek hiszi azt aki a magasabb ranggal és régibb címerrel bír, holott az ember értékét mindezek a körülmények egy mákszem legkisebb töredékével sem fokozzák. Az a becsületes és dolgos mesterember aki kötelességét teljesíti, sokkalta több emberi értéket képviselhet, mint az az uralkodó, aki kötelességét nem teljesíti.

De azért a címerek még sem csak az emberi hiúság történelmének emlékei, hanem a címerek történelméhez dicső emlékek is szövődnek.

A címer önmagában csak külsőség, de sok nagy érdek, sok szép tett, sok nemes érzés fűződik hozzája. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindazok az események és cselekedetek, a melyek Magyarországot sok küzdelmes évszázadon át fenntartották: a címerekhez vezettek, vagy azokból származtak, hogy a nálunk elkövetett jó és rossz tettek legnagyobb részének a címerek könyvében valami nyoma maradt.

A címerben azon fogalmak, azon magasabb egységek és azok az erkölcsi személyek jutnak kifejezésre, amelyekhez az embereket legszebb érzéseik és idealizmusaik kapcsolják. A miért éltek és haltak: azt a zászló és címer jelzi, s azért a címerek gyűjteményei azon erkölcsi erők jelképeinek gyűjteményei, melyek a múltat irányították.

Ezek között első helyen áll a maga nemzeti címere. A mint a kereszt a vallás mártírjainak az enyészet küszöbén bátorságot és önuralmat adott, úgy harcosainkat a csaták tüzében, a fáradtságok közepette: a magyar zászló és a magyar címer lelkesítette. A magyar címer becsületének fenntartásában állt politikánk legszebb törekvése. Maradjon az ezentúl is legfőbb törekvésünk, hogy szégyen és piszok soha se érje e szent jelvényt!

A magyar címer mellé sorakoznak a vármegyék és városok címerei. Csapataink sokszor a vármegye színe és zászlaja alatt szálltak harcba, a vármegye színének és címerének becsületéért mentek a halálba. Olyan erős volt a vármegyéhez való ragaszkodás, hogy címerétől várták azt a lelkesít, erősít hatást, a melyre a jól megválasztott jelvény képes.

Azután következnek a családi címerek, amelyek az egymást követ generációk váltakozásai között a család egységét juttatják kifejezésre és azon fogalmat jelképezik, mely a család meghalt, élő és jövendő tagjait mind egy magasabb erkölcsi közösségnek rendeli alá.

Volt idő, amikor egy-egy nagyúri család zászlaja képezte az egész vidék közszellemének központját — és a haza védelmére a birtokos zászlaja alá gyülekezett a jobbágyság.

Volt idő, amikor egy-egy birtok: életerős, összetartó egységet képviselt. A címer, talán az emberi hiúság bizonyítéka és következménye, de azért mégis használt, sőt talán épen azért lehetett olyan hathatós, lelkesítő és szervező tényező, mert a hiúságra, e nagy lélektani hatalomra támaszkodik és azt az emberi gyengét fordítja jóra. Hány hőstettre, mennyi polgári érdemre indíthatott az a törekvés, hogy a család tekintélye megvédessék, vagy emeltessék; hogy a család címert nyerjen, vagy címerének szeplőtlenségét es fényét megóvja? Igaz, hogy gyakran a nemesi címer és rang az opportunizmus, az árulás díja volt és gyakran korrumpáló hatást gyakorolt, s hogy gyakran a véletlen szerencse emelt fel, míg az érdem jutalom nélkül maradt, sőt, különösen az intranzigens hazafiúi érzés büntetésben részesült; de azért nagyban és egészben mondhatni, hogy a címer megszerzésének vágya és a törekvés: a címer dicsőségét érintetlen épségben tartani, jótékony hatással voltak.

Ha a jelen gyűjtemény minden egyes címerének történelmét ismernénk, e gyűjteményben a magyar történelem nemes tetteinek — és ugyanakkor talán — legnagyobb bűnei lajstromának tekintélyes részét bírnánk.

Jelen munka hivatva van sok ezer címert az enyészettől megmenteni, múltunk nem egy emlékét a por és penész pusztító erejétől megóvni, amelynek már alig áll ellent; hivatva van az összes magyar címereket rendszeresen összeállítani, amivel a szakembereknek, a történelem búvárainak nagy szolgálatot tesz és a magyar címertant szilárd alapra helyezi.

De én nemcsak ezt a szolgálatot várom tőle. E munka a nagy közönségnek is hasznára lesz; hisz a könyvek értéke nem csak abban van, amire maguk közvetlenül tanítanak, hanem azokban a gondolatokban, azokban a további tanulmányokban is, amelyekre serkentenek. S ezért jelen munka sem fog tisztán csak címertani ismereteket terjeszteni, hanem remélhetőleg élénkíteni fogja a történelem iránt való érdeklődést és az olvasó figyelmét, a címer formáinak tanulmányozása után, a címerek történelmére, a címeradományozás okaira is rá fogja terelni; sőt az ország történelmén kívül a vármegyék, városok, nemesi családok történelmének kutatására fog ösztökélni.

Ezért azzal a kívánsággal és kéréssel zárom be az előszót, hogy ezt az érdemes munkát mentül többen vegyék meg és olvassák el. És a ki beletekint: az a múlt iránt való pietást, szeretetet és továbbá történelmi tudásvágyat merítsen belőle!

Tőketerebes, 1911. szeptember hó 15-én

Ifj. Andrássy Gyula gróf

Ifj. Andrássy Gyula, gróf, csíkszentkirályi és krasznahorkai (1860. jún. 30. Tőketerebes - 1929. jún. 11. Budapest); politikus, államférfi, id. Andrássy Gyula és Kendeffy Katalin grófnő fia. Jogot tanult. Berlini és konstantinápolyi követségi attasé, országgyűlési képviselő, belügyminisztériumi államtitkár, belügyminiszter, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, az MTA tagja.

Hirdetés

Megyék címerei

Megyék településeinek a címerei